A Házirend az Auróra teljes területére, így a belső térre (vendégtér, termek, emelet és mosdók), az udvarra és a pincére, valamint valamennyi vendégre vonatkozik.

A Házirend betartása minden vendég számára kötelező. Az Auróra vendégei az Auróra területére történő belépéssel a jelen Házirend rendelkezéseit önmagukra nézve kötelező érvényűnek ismerik el. Az Auróra dolgozói, illetve az üzemeltető által alkalmazott biztonsági őrök jogosultak a házirendben megfogalmazott szabályoknak érvényt szerezni, ennek érdekében eljárni. Az Auróra dolgozóinak illetve biztonsági őreinek intézkedései a vendégekre nézve kötelező érvényűek.

  • Kérünk, hogy amikor kint vagy figyelj oda arra, hogy az Aurórának minden oldalról vannak szomszédai – az udvaron ne hangoskodj, ne kiabálj, ne hallgass hangosan zenét, mert az zavaró lehet mások számára, távozáskor az utcán is legyél arra tekintettel, hogy mások már alszanak. 
  • Tilos az Auróra területére szúró-és vágóeszközt, kést, fegyvert, pirotechnikai eszközt vagy egyéb, riadalmat keltő eszközt vagy bármely olyan eszközt bevinni, amely a saját vagy mások testi épségét veszélyeztetik, ahogy alkoholt is tilos bevinni
  • A bejárat 5 méteres körzetében ne fogyassz alkoholt!
  • Kérünk, hogy az Auróra pultosaival, dolgozóival és vendégeivel legyél tiszteletteljes, szeretnénk, hogy mindenki komfortosan és biztonságban érezze magát a házban. 
  • Ne erőltess senkire se alkoholt, se a társaságodat, ha nem vágyik arra.
  • Ha azt látod, hogy bárki kellemetlenül érzi magát, esetleg segítségre szorul, lépj közbe te magad, vagy kérd a pultosaink segítségét.
    • Mit tudsz tenni, ha valakit zavar egy másik vendég?
      • Ha nem vagy biztos benne, hogy zaklatás szemtanúja vagy-e, vagy esetleg csak barátok közötti nézeteltérésről van szó: kérdezd meg! Inkább legyünk óvatosak és figyeljünk egymásra, minthogy valaki veszélyes helyzetben érezze magát segítség nélkül!
      • Ha nem akarsz személyesen közbelépni, sokszor az is segít, ha kizökkented a tiszteletlenül, zavaróan, vagy zaklatóan viselkedő felet – erre akár az is elég lehet, hogy leejtesz mellettük valamit. 
      • Ha úgy érzed, hogy nem mersz te egyedül közbelépni, kérj meg valakit, hogy együtt lépjetek közbe – egy barátodat, vagy az Auróra egy dolgozóját.
      • Van, hogy az is segít, ha dokumentálod az esetet – ez elveheti a kellemetlenül viselkedő fél kedvét a viselkedésének folytatásától.
      • Ha valamilyen okból nem tudtál a helyzetben közbelépni vagy reagálni, akkor utólag menj oda ahhoz, akit kellemetlenség vagy zaklatás ért, hátha utólag is tudsz neki segíteni, jelezni, hogy nincs egyedül. Illetve jelezzétek a pultosoknak is, hogy mi történt.
  • Amennyiben viselkedésed az Auróra vendégeit vagy pultosait kényelmetlen helyzetbe hozza, félelmet kelt, fenyegető, erőszakos, kirekesztő vagy zavaró, az a házból való azonnali kitiltást vonhat maga után
  • A pultosok fel tudják mérni, hogy mennyi alkohol elfogyasztása után nem fognak már kiszolgálni, illetve amennyiben távozásra szólítanak fel, ezt jó okkal teszik, döntésüket fogadd el.
  • 18 éven aluliakat alkohollal nem szolgálunk ki. 
  • Ne fogyassz az Aurórában máshol vásárolt italt.
  • Kérünk, hogy az este során kapott műanyag poharakat (amiért nem számítottunk fel árat) ne vidd haza magaddal, a pultban még szükségünk van rá.
  • Bármikor kérhetsz ingyen csapvizet vagy szódát a pultból, fontos, hogy hidratálj! 
  • Az Auróra beltéri helyiségeiben kérlek, ne dohányozz, valamint bármilyen dohányzást imitáló eszközt se használj.
  • Fontosnak tartjuk, hogy az Auróra olyan hely legyen, ahova gyerekkel is szívesen jössz!
  • Talált tárgyat a pultnál tudsz leadni, az elveszett tárgyaidat ugyanitt keresd. Ezeket három hónapig őrizzük meg.
  • A pincénk hangszigetelt, de ha az ajtók nincsenek zárva, kiszűrődik a hang és a basszus, ami zavarja a szomszédainkat – kérlek zárd az ajtót magad után
  • Az Auróra kutyabarát hely, szívesen látjuk az ebeket napközben, de az esti pincés programokon nem ajánljuk a részvételüket, saját biztonságuk érdekében. 
  • A záróra előtt fél órával zárjuk a pincét, hogy időben be tudjuk zárni a házat, amennyiben záráskor megkér benneteket az Auróra bármely dolgozója, hogy induljatok el, kérlek hallgassatok rájuk! 
  • A ház zárása után pultosaink nem tudnak kiszolgálni téged itallal, kivéve, ha vízre van szükséged.
  • Kérünk, hogy a kihelyezett tárgyak, berendezések épségét őrizd meg, rendeltetésszerűen használd őket. Emellett kérünk, a tisztaságra is figyelj oda. Ha bármilyen problémát észlesz ezekkel kapcsolatban, azt jelezd nyugodtan a pultosaink számára. 
  • Az Auróra rendelkezik elsősegély dobozzal, sérülés, rosszullét, vagy bármilyen egészségügyi panasz esetén kérd el azt pultosainktól.
  • Tűz- és bombariadó, egyéb rendkívüli esemény bekövetkeztekor kövesd az Auróra dolgozóinak és biztonsági őreinek utasításait.
  • Fenntartjuk a jogot arra, hogy a házban az eseményekről és a vendégekről, résztvevőkről videofelvételt készítsünk, azt nyilvánosságra hozzuk, és büntetőeljárásban bizonyítékként felhasználjuk. Mások csak az üzemeltető vagy a rendezvény szervezőjének előzetes engedélyével készíthet video vagy hangfelvételt.